Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőbe száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sürű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsürű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba

ezüst tükörből bókol a rakott fa,

a jó barát boros korsóihoz von.

És zsong az ének áhitatba zöngve...

Csak a havas pusztán, a néma csöndbe

sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

Egyik évben ezt a verset írtuk a karácsonyi üdvözlőlapunkra. Mivel 4 versszakos, így mindenkinek jutott egy versszak. Sokat kellett "körmölni" hozzá, főleg a kisebbeknek nehéz volt még a betűformálás, de szép volt a végén együtt látni a kézírásunkat. S talán akiknek küldtük érezték, hogy ez tényleg egy közös családi üdvözlet nekik.

füveskönyv