2011. február 2., szerda

 
Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőbe száll le a karácsony,
a kályha zúg, a hóesés sürű;
a lámpafény aranylik a kalácson,
a kocka pörg, gőzöl a tejsürű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba
ezüst tükörből bókol a rakott fa,
a jó barát boros korsóihoz von.


És zsong az ének áhitatba zöngve...
Csak a havas pusztán, a néma csöndbe
sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.


Egyik évben ezt a verset írtuk a karácsonyi üdvözlőlapunkra. Mivel 4 versszakos, így mindenkinek jutott egy versszak. Sokat kellett "körmölni" hozzá, főleg a kisebbeknek nehéz volt még a betűformálás, de szép volt a végén együtt látni a kézírásunkat. S talán akiknek küldtük érezték, hogy ez tényleg egy közös családi üdvözlet nekik.

füveskönyv

1 megjegyzés:

Timi írta...

Nagyon tetszik ez a vers!!!